Szombat délután kerül sor az idei Forma-1-es szezon első futamára, ahol Max Verstappen indul az élről, míg az Alpine versenyzői a mezőny végéről startolnak – itt van a teljes rajtrács!
Bahreinben érdekesen alakult az időmérő edzés, ahol Verstappent ismét nem tudták letaszítani az első helyről, így szerezte meg karrierje 33. pole-pozícióját. A szombat délutáni futamon Leclerc indul majd mellőle az első sorból.
A második sort Russell és Sainz foglalja majd el, majd jön a Perez és Alonso duó.
A hetedik és nyolcadik helyen a két McLaren indul Norris és Piastri vezetésével, míg a top 10-et egy elégedetlen és egy elégedett pilóta zárja, vagyis Hamilton és Hülkenberg.
Cunoda a 11., Stroll pedig a 12. helyen végzett, mögöttük Albon és Ricciardo következik.
A Sauber az arculatváltás után az első időmérőn nem mutatott kiemelkedő teljesítményt, míg az Alpine-ok egyenesen katasztrofálisan szerepeltek: az utolsó rajtsort foglalják el.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.