Míg Kínában a Ferrariak nem voltak annyira versenyképesek, addig Miamiban újra ők tűnnek a Red Bull fő kihívóinak, amit a kvalifikáción is alátámasztottak.
Charles Leclerc és Sainz a második illetve a harmadik helyen végzett, és a verseny után Sainz külön kiemelte a kihívásokat.
Ezen kívül elismerte, hogy csalódott a sprintverseny eredményéért, mivel hosszú ideig próbálta megelőzni Daniel Ricciardót, de ez nem sikerült, így be kellett érnie az ötödik hellyel.
Jobb időmérővel elkerülhette volna ezt a problémát, így most igyekszik erősebben versenyezni.
Őszintén szólva kicsit bosszantó a ma délelőtt. Nem tudtam megelőzni Danielt, de tudtuk, hogy van sebességünk. Tudtam, hogy egy jobb időmérővel a legjobb három közé kerülhetünk.
Sikerült néhány tiszta kört futnunk. Nagyon nehéz friss lágyakkal ezen a pályán, minden kör egy kaland a szél miatt, és nem tudhatod, mi fog történni. Ezekkel a tényezőkkel számolva nem futottam rossz kört.
Miamiban a nagy hőség miatt a lágy gumik rendkívül gyorsan túlhevülnek, és ez mindenkit problémával küzdött. Ezért volt az is, hogy Lando Norris és a Mercedesek próbálták közepes keverékkel is, hátha az jobban teljesít.
Sainz is úgy érezte, majdnem lehetetlen volt tiszta kört futni a meleg és más tényezők miatt.
Amikor befejezed a körödet, mindig úgy érzed, hogy még gyorsabb is lehettél volna, de igazából szinte lehetetlen tökéletes kört futni ezen a pályán.
Mindig van egy hely, ahol megcsúszol, ahol túlmelegszik a gumi, ahol befog a szél, és ilyenkor nehézségekbe ütközöl, szóval éles helyzetben vagy. Ez a pálya vezetési szempontból nagyon trükkös.
Sainz azonban úgy véli, hogy a harmadik rajthely előnyt jelenthet a versenyen .A harmadik rajtkockával holnap a pálya tiszta oldalán leszünk, ami mindenképpen segíthet a rajtná – tette hozzá a spanyol versenyző.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.