20 éve vette meg a Red Bull a Jaguart egyetlen euróért

A Red Bull korábban sosem birtokolt saját csapatot, de a Saubert már a ’90-es évek óta támogatták szponzorként, így közel egy évtizeden keresztül jelen voltak a Forma–1-ben.

20_eve_vette_meg_a_red_bull_a_jaguart_egyetlen_euroert.png

Ezzel szemben a Jaguar az ezredforduló kezdetén vette át a Stewart csapatot, ám öt F1-es szezonjuk többnyire kudarcokkal telt, hiszen mindössze két dobogós helyezést értek el Eddie Irvine jóvoltából.

„Az a döntésünk, hogy Forma–1-es csapattulajdonosok leszünk, üzleti szempontból teljesen helyénvaló” – jelentette ki a bejelentéskor a Red Bull alapítója, a néhai Dietrich Mateschitz. „Ha ehhez hozzávesszük, hogy egy olyan sportban vehetünk részt, ami számomra személyesen is nagy örömet jelent, akkor könnyen megérthető, miért vagyok annyira elégedett ezzel a lépéssel.”

Ez a következő logikus és fontos lépcsőfok abban a folyamatban, amelyet a Red Bull Juniorprogrammal indítottunk. E program célja, hogy felkutassuk, mentoráljuk és támogassuk a fiatal tehetségeket a gokartozástól egészen a Forma–1 csúcsáig.

A történet azonban egészen más irányt is vehetett volna, ha a Jaguar eredeti tervei valósulnak meg, és a Ford kínai csapattá alakítja őket. Mark Gallagher a Jaguar akkori szponzorációs igazgatója felidézte, hogyan próbálta egy alternatív befektető bevonásával megmenteni a csapatot.

2004 nyarán a Ford három hónapot adott a Jaguar vezetőségének, hogy vevőt találjanak, különben bezárják a gyárat. Tony Purnell, a csapat korábbi igazgatója, kapcsolatba lépett a Red Bull-lal akik akkoriban szponzorálták a versenyzőnket Christian Klient.

Engem közben két hónapra Kínába küldtek, hogy megpróbáljam eladni a csapatot a Forddal jó kapcsolatot ápoló kínai befektetőknek.

Gallagher elmondta, hogy a projekt kezdetben ígéretesnek tűnt, és évekkel később még mindig látható volt egy 40 százalékos méretű F1-es autó Sanghajban a Ford Team China színeivel.

Végül a projekt azért nem valósult meg mert sem a Ford sem Kína nem támogatta kellőképpen.

Így kötöttük meg az egyezséget a Red Bull-lal.

Amikor Mateschitz átvette a Jaguar csapatot – mindössze egy szimbolikus euróért – sokan szkeptikusak voltak Milton Keynesben.

Sokan azon tűnődtek, hogyan érhet el sikert egy energiaitalokat gyártó cég ott, ahol a Ford kudarcot vallott. Nem sokkal az üzlet megkötése után azonban Mateschitz ellátogatott Milton Keynesbe – idézte fel Gallagher.

Az egész 600 fős csapat elé állt, és elmagyarázta miért vásárolta meg az istállót milyen jövőképe van és hogy ezzel életének egyik legnagyobb célját érte el.

Kihangsúlyozta, hogy a győzelem a fő célunk, és rámutatott, hogy minden, amibe korábban belefogott, sikeres lett. Az első beszéde alapozta meg mindazt, amit a Red Bull az F1-ben végül elért, és minden kitűzött célt sikerült teljesítenie.

Eleinte persze sokan kételkedtek bennük, és nem vették őket komolyan. Hat évvel később azonban Sebastian Vettel világbajnoki címet szerzett a Red Bull-lal, amit további három cím követett.

Az évek során számos, ma is meghatározó sztár kapott tőlük lehetőséget a debütálásra a juniorprogramjuk keretében.

A Red Bull az elmúlt 20 szezonban 390 futamon indult, amelyek közül 121-et megnyertek. Ezen kívül 103 pole pozíciót, 99 leggyorsabb kört, 281 dobogós helyezést és 31 kettős győzelmet értek el.

A bajnoki címekről nem is beszélve. Az istálló mára a Forma–1 történetének negyedik legsikeresebb csapatává vált, csupán a Ferrari, a McLaren és a Mercedes előzi meg.

2026-ban új korszak kezdődik számukra, amely érdekes módon szimbolikus lezárást is jelent.

Együttműködésbe lépnek a Forddal az új erőforrások fejlesztése érdekében – azzal a céggel, amelytől két évtizeddel korábban megvásárolták a Jaguar F1-es csapatát.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1rajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr1918733098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

f1 rajongó

Friss topikok

Címkék


 

süti beállítások módosítása