Stoffel Vandoorne a GP2-es bajnoki címe után nagy reményekkel érkezett a Forma–1-be a McLaren csapatához, ám végül nem tudta beváltani a hozzá fűzött elvárásokat. Miután távozott a királykategóriából, a WEC-ben és a Formula E-ben kezdett el versenyezni, utóbbiban pedig bajnoki címet is szerzett.
Az F1 világától ugyanakkor nem szakadt el teljesen, hiszen jelenleg is az Aston Martin tartalékversenyzője.
Max Verstappen negyedik egymást követő világbajnoki győzelmét követően Vandoorne-t arról kérdezték, volt-e bármilyen pillanat, amikor veszélyben forgott a holland végső sikere.
Számomra nem az volt a kérdés, hogy Max világbajnok lesz-e, hanem az, hogy hol biztosítja be a címét. Megérdemelte, ezt mindenki elismeri.
A csúcspont számomra a brazíliai verseny volt, ahol Max mindent kihozott az autójából, és lényegében bebiztosította a győzelmét. Ez rendkívül különleges teljesítmény volt tőle.
Versenyzőként tudom, milyen nehéz esőben, ilyen extrém körülmények között vezetni. Az, hogy Max ismét győztesként került ki ebből, tipikusan rá jellemző teljesítmény – tette hozzá.
Verstappen negyedik címét követően felmerült az összehasonlítás Sebastian Vettellel, aki szintén egymást követő négy szezonban diadalmaskodott. Vandoorne-t megkérdezték, kit tart jobbnak kettejük közül.
Úgy gondolom Max mostanra egy lépéssel Vettel előtt jár.
Persze az összehasonlítás mindig nehéz, mert minden szezon és bajnokság más. Max idei győzelme azonban rendkívüli volt, akárcsak az első címe.
Második és harmadik valamivel könnyebben jött, de ez az év igazán különlegesre sikerült.
Végezetül arról is kérdezték Vandoorne-t, hogy Lando Norris lehet-e Verstappen legnagyobb kihívója a következő szezonban.
Verstappen volt ennyire jó, vagy Norris nem tudta kihozni magából a maximumot? Szerintem mindkettő közrejátszott.
McLarené volt a leggyorsabb autó, de nem mindig használták ki a teljes potenciálját.
Ráadásul Lando is veszített néhány pontot, míg Max esetében ilyen nem történt. Ő mindig készen áll, és jövőre sem lesz másként. 2025 viszont szorosabb küzdelmet hozhat, hiszen az lesz a jelenlegi szabályok utolsó éve.
A Ferrarira és a Mercedesre is figyelni kell, hiszen látható, mennyire gyorsak voltak.
Bárki is nyeri meg a 2025-ös bajnokságot, nehezebb dolga lesz, mint idén – ( zárta gondolatait Vandoorne.)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.