George Russell kiváló gumikezelésének köszönhetően egykiállásos stratégiával megnyerte a Belga Nagydíjat, azonban a Mercedes pilótáját utólag kizárták, mert megsértette a sportág egyik technikai szabályzatát.
Russell autójának súlya az összes üzemanyag kiengedése után mindössze 796,5 kilogramm volt, ami 1,5 kilogrammal a minimumsúly alatt van, így túl könnyű – tehát szabálytalan – autóval versenyzett.
A brit pilóta kizárása után Lewis Hamiltont hirdették ki győztesnek, Oscar Piastri a második, Charles Leclerc pedig a harmadik helyre lépett előre.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.