Fontos tanulságok 2024-ből

Bemutatták az új Aston Martin AMR25-öt amellyel Fernando Alonso és Lance Stroll versenyezni fog a 2025-ös szezonban.

fontos_tanulsagok_2024-bol.png

Az autó első változatát a londoni F1 75 show-n láthattuk de a csapat most megosztotta a végleges verziót a weboldalán és közösségi oldalain.

A festés maradt de a kocsi több fejlesztésen is átesett, és készen áll a február 26-28. között zajló bahreini tesztelésre.

Az AMR25 több szempontból is megújult a tavalyi AMR24-hez képest.

Különösen az aerodinamikán változtattak az első és hátsó szárnyakon az oldalsó légbeömlőkön a motorborításon és az autó alján.

Fernando Alonso optimistán várja az új idényt, és szeretné feledtetni a csalódást keltő 2024-es szezont – sőt a célja az, hogy megszerezze pályafutása 33. futamgyőzelmét.

Rengeteget tanultunk 2024-ben, és ezt felhasználva építettük meg az AMR25-öt. A verseny nagyon szoros lesz ebben az utolsó évben mielőtt a szabályok változnak de biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent megtett, hogy felkészülten vágjunk neki az idénynek.

Már nagyon várom, hogy újra a pályára guruljak! Készen állok rá, hogy segítsek a csapatnak előrelépni és tovább építsük ezt a projektet az Aston Martin Aramco-val. – tette hozzá a spanyol pilóta, aki hosszabb távon akár egy újabb világbajnoki címért is harcolna.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1rajongo.blog.hu/api/trackback/id/tr8018802890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

f1 rajongó

Friss topikok

Címkék


 

süti beállítások módosítása